Horror baba
Kategória: Torzítás - 24 hozzászólás
Van az After Effects programban egy igazán remek funkció amit ezernyi látványos dologra lehet használni, ez a Puppet Tool, azaz a Báb Eszköz. Ennek a használatát és egy kevés réteg kezelési megoldást mutat be ez a rövid videó.
Az eszköz lényege röviden az, hogy ki lehet jelölni a videóban pontokat és ezeknek a pontoknak lehet mozgást adni. Úgy, hogy a te általad megadott helyen lévő pontok mozgása a többi pontra is kihatással van.
Előre bonyolultnak tűnhet pedig egyáltalán nem az, sőt elég könnyű technika.
Talán úgy a legegyszerűbb szemléltetnem, hogy ha a videó rétegen egy álló bábu van és bejelölöd a végtagjai végét, plusz a testét akkor úgy tudod mozgatni a végtagokat, hogy a többi is mozdul utána. Azaz mintha egy bábmester lennél, szabadon animálhatod a figurát.
Hasonló mint a Liquify torzítási mód, de itt a lényeg azon van, hogy egymáshoz viszonyított pontokat adhatsz meg. Tehát ha felemeled a figura jobb kezét akkor az egész test mozdul vele együtt és ha ügyesen csinálod akkor nagyon élethű mozgás érhető el.
Ezt az eszközt tényleg szinte több ezer trükkhöz lehet használni, mint ahogy a mostani videón is láthatod, akár az arc mozgását is el lehet vele érni.
Lényeges eleme még ennek a videónak a rétegkezelés egy olyan módja ahol a rétegek bizonyos pontjai átlátszóak, míg a többi rész nem. Ezzel van megoldva a szemek mozgása.
A szemek mozgatása is egy olyan effekt amire ugyanúgy jó több tucat megoldás, de most ezt a verziót mutatom be. Az alap annyi csak, hogy a baba feje és a szemek két külön rétegben vannak a filmen és a baba fejénél a szemek ki vannak vágva.
Azaz magának a babának a feje nem videó hanem két transzparens png kép, alul a szemek, felette pedig a fej. Ezek össze vannak kötve és az eredeti babafigura fejéhez vannak igazítva a track funkcióval. Gyerek korában szinte mindenki játszott olyat, hogy egy fotóról kivágta a szemeket és a mögé tett üres lapra rajzolt két pöttyöt, majd ha azt mozgatta akkor “nézelődött” a fotón lévő ember. Na ez ugyan az, csak videóban.









©2010 Chrome Ball Studio - After Effects bemutatók és leírások - Minden jog fenntartva!
nagyon jo szerintem
Köszi.
Egy más fajta tipp a többieknek is akik hozzá szoktak szólni: ha szeretnéd, hogy a te neved mellett is legyen egy ilyen kis ikon mint nálam akkor a gravatar.com oldalon regisztrálj és tölts fel egyet. Onnantól minden hasonló oldalon ahol hozzászólsz meg fog jelenni a kis kép, nagyon jó funkció.
Nagyon király! Jót nevettem a baba szemein.
hát ez zsír nagyon,köszi!
Jó lett nagyon! Nagyon jó kis eszköz puppet tool
köszi a tutorialt!
Légyszi ha van időd csinálj egy ilyen tutorialt: youtube.com/watch?v=IB-BlIb4ylE
Előre is köszi! fontos lenne
Kedves @Bia, köszi a tippet. Már jó időre előre megvannak a tutorialok témái, de ha elfogynának akkor csinálok hasonlókat is mint a videóban van. A lézerkard tervben van mert sokan kérték, bár elég sok tutorial van már hozzá a neten.
A videóban amit mutatsz a trükkök többsége egyszerű track funkcióval van megoldva, erre már mutattam pár példát.
Hello!
Főleg részben mozgás követéssel
Olvasom, hogy tervbe van a lézerkard tutorial, várom már. Angol nyelven van jópár belőle, de egy magyar nyelvű azért mégis csak jobb lenne
Hello
Én is elkezdtem belekóstolni az after effect be.És csak gratulálni szeretnék a videokhoz ,sok új dolgot tanultam belőlük .Köszi még egyszer.
Szia te hogy csinálod mondd már e!!!Köszike
Szia! A zene címét le tudnád írni ami a baba alatt megy! Köszi
Laci
Két zenéből összevágott mix megy alatta. Mind a kettő stock zene, nem ismert előadók számai. Vannak oldalak ahol zenéket, fotókat, videókat is lehet venni a filmedhez, vagy akár komplett After Effects anyagokat. Ezen a weboldalon találsz összegyűjtve pár ilyen oldalt:
http://www.chromeball.com/blog/index.php/honnan-vehet-fotokat
Heló!!
Nagyon tetszik amit csináltál egy filmbe bármikor bedobható jelenet!!:)
Nekem az az egésszel a gondom hogy elsőre megjegyeztem minden lépést mert ilyenekre fog az agyam és 1 dolgot nem bírok megcsinálni benne! Mégpedig azt hogy
áttükrözöm nagyon szépen de mikor kitörlöm a felesleges réteget akkor szépen el is tűnik a tükrözött réteg!! Ez miért van??? Légy szíves és segíts, vagy aki tud:)!!
Előre is kösz!!
Üdv
Egy gond van..Nem tudok nyers jó minőségű videókat szerezni, így nem bírom kipróbálni pl ezt a babásat, pedig ój lenne.. Esetleg nem tudnál segíteni ez ügyben, hogy hol találhatnék olyan videókat ahol gyakorolhatnám, esetleg a megcsinált videóidat nyersen is közzé tehetnéd, amit le lehetne tölteni..
/nekem nincs kamerám, videófelvevőm, szal nem tudok felvett anyagokból gyakorolgatni, próbálgatni/
Kedves Sephirot, a bejegyzésed előtt kettővel írtam le, hogy hol tudsz ilyenek venni.
kedves adrián kérlek elmondanád hányas verzióju photoshopot,after effects-et használsz?
Jelenleg CS4-es After Effects-el dolgozom, de már gondolkodom a frissítésen az ötösre. Ehhez a trükkhöz mindegy melyiket használod, főleg a Photoshop-ból.
Engem a bevezető feliratod egyik kis effektje érdekelne, ami a legvégén az a betűn végig fut fény a keresztbe vonalon … Egyáltalán ennek van neve? És ha nem túl nagy kérés úgy címszavakban elmondanád, hogy hogyan készül?
Megnéztem youtube-on a hozzátartozó tutorialt, és a háttér leradírozásán kiakadtam egy kicsit. Lehet hogy csak azért mert én profi grafikus vagyok, de Ps -ben ha hosszan rányomsz a radírra kijön egy un. “magic earser tool”, amivel rákattintasz 1x a háttérre eltűnik teljesen és pontosan a háttér. (CS5-öm van)
És cs3 -tól vann egy un. gyorskijelölő, ami egyből kijelöli a szemet, így nem kell használd a lasszó eszközt.
Egyébként jó a videó
És bocs hogy így 100 részletbe írok, de szerintem a csillanás élethűbb lett volna ha kisebb kört rajzolsz, és a rétegre jobbklikk > blending options> outer glow és beálítod a mértékét.
Leonardo, sajnálom, hogy kiakadtál a radírozáson, remélem azért komolyabb lelki bajod nem lett tőle.
Komolyra fordítva a szót.
1. Mint te is láthattad a videóban, nem cs5-össel készültek, így ilyen funkció nem állt rendelkezésre.
2. A gyorskijelölő sokszor hibázik, sokszor gyorsabb és egyszerűbb kézzel kijelölni dolgokat. Mivel azt írtad, hogy profi grafikus van, gondolom ezt te is tudod.
3. Lehet, hogy szerinted a géppel készített outer glow élethűbb, hidd el tudok én is ezer másik módot amivel még élethűbb lett volna. Úgy látszik nem jött át neked, hogy nem ez volt a lényeg a videóban.
De bírom az ilyen okoskodókat mint te Leonardo. Semmivel sem jobbak a te megoldásaid, csak mások. Ha olyan profi vagy akkor tudhatnád, hogy ezekkel a szoftverekkel szinte mindent meg lehet csinálni 2-3 módszerrel is. S azt, hogy melyik jobb nem a te véleményed dönti el, hanem totálisan szubjektív.
Mondjuk az is sokat elárul rólad, hogy ezt a nick-et választottad, meg, hogy már a második mondatodban azt írod, hogy profi grafikus vagy. Nem mondom, hogy beképzelt vagy, csak, hogy önértékelési problémáid lehetnek….
Jó én csak a tötykörészést szerettem volna elkerülni. A Ps nem erre való. Ajánlom figyelmedbe a Microsoft Paintet.